Család és demográfia az ideológiai szorítások fogságában – ez volt a témája a Novák Katalin családügyi miniszter által szervezett IV. Budapesti Demográfiai Csúcs második pénteki panelbeszélgetésének, melyet Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese moderált. A résztvevők között ott volt Phillip Blond brit filozófus, a ResPublica think-tank igazgatója; Frank Füredi akadémikus, a University of Kent szociológus emeritus professzora; Dan Schneider, az American Conservative Union ügyvezető igazgatója és Michael A. Blume érsek, apostoli nuncius.
Blume érsek hangsúlyozta: Ferenc pápa Szlovákiából hazafelé a repülőúton leszögezte, hogy a házasság Krisztustól származó intézmény, amit támogatni kell. A család különösen is megérdemli a figyelmet. A főpap rámutatott arra is, hogy a családalapításhoz és fenntartáshoz megfelelő lelki attitűdök kellenek, és ha ez nem sikerül, annak következményei lesznek.
Frank Füredi kiemelte: vannak olyan erők, amelyek szerint a család inkább probléma, mintsem a megoldás. És sokan nem igazán értik, hogy
nincs olyan, hogy túlnépesedés, az ugyanis egy mítosz.
Füredi felemlegette azt a közkeletű mondást is, miszerint „négy láb jó, két láb rossz”. Szerinte ez a mondás azt a gondolatot képviseli, hogy az emberiség csak teher a Földnek, és jobb lenne, ha nem lennénk.
Schneider csatlakozott: ha megfelelő a családpolitika, nincs túlnépesedés. Szerinte a baloldal arra a célra használja fel a túlnépesedés fogalmát, hogy dekonstruálja a családot.
A mai ideológiák elválasztják egymástól az embert és a természetet – fejtette ki Philip Blond. – Az ember az egyetlen teremtmény, ami meg tudja változtatni természetét. Az ökológia, a fenntarthatóság, a természet szeretete konzervatív hozzáállás – tette hozzá. Szerinte ma azért baloldaliak a fiatalok, mert ők úgy látják, hogy a jobboldal fenntarthatatlan privilégiumot véd; miközben valójában a teremtést védi. Blond leszögezte: Közép-Európa, főleg a lengyelek és a magyarok rengeteget tettek a hagyományos értékekért. Blond szerint
újradefiniálhatjuk a konzervatív gondolatot úgy, mint ami a teremtés védelméből indul ki.
Orbán Balázs emlékeztetett: a család elképzelése és fogalma pár évtizeddel ezelőttig nem ideologikus, nem volt vitatott, hanem egy természetesen elfogadott valóságként tekintettek rá. Hozzátette: a magyar közvélemény erről nagyjából azt vallja, amit az egyház, ami egy semleges álláspont. De a nyugati társadalmakban a család fogalmát túlpolitizálták, átideologizálták. A baloldal megtörte a konszenzust. De nem volt ez így pár évtizeddel ezelőttig. Mi történt? – tette fel a kérdést a miniszterhelyettes.